|
Gondolatok 1 |
|
Itt olyan gondolatokat szeretnénk leírni amelyek csak "úgy" útunkba
kerültek ilyen-olyan formában. Legyen az egy álom összegzése, egy bevillanó
gondolat vagy egy mondat amelyet valahol megláttunk. Lényeg, hogy valamilyen
formában megragadott minket, valamit közöl velünk. Ezek azok az üzenetek,
jelek a magasabb Énünktől egy adott helyzetre és feladatuk, hogy valamilyen
élethelyzetben, döntésben segítsenek minket. Elképzelhető, hogy időnként
ismételjük magunkat, de ha jól belegondolunk akkor minden fogalom, minden
dolog összefügg egymással, minden ugyanannak a nagy egésznek a része és
csak mi emberek próbáljuk meg darabokra, ízekre szedni, hogy jobban
megértsük. Tulajdonképpen ugyanazt a dolgot próbáljuk meg elmagyarázni,
csak más-más megvilágításban.
ÖZ : Mikor szereti egymást igazán két ember
ÖZ : A szívből jövő szeretet ereje
ÖZ : Az élet a változás
ÖZ : Választott életfeladatunk elvégzésében mindenki
egyedül van
ÖZ : A hosszantartó párkapcsolatról
ÖZ : Az a tyúk kárál amelyik megtojt
ÖZ : Az igazi szívből jövő szeretet elengedő és nem
birtokló
ÖZ : A család fogalma szerintem
ÖZ : Párválasztás
ÖZ : Szeretkezés
ÖZ : Szenvedés itt a Földön
ÖZ : A Föld mint színpad
ÖZ : Nő és férfi, egyenrangúság
ÖZ : Kötelesség, szeretet, szerelem és döntés
ÖZ : Az a bizonyos szikra
ÖZ : Mikor szereti egymást igazán két ember
Életem utóbbi szakaszának egyik legjelentősebb felismerését olvastam valahol :
"Két ember nem akkor szereti igazán egymást, amikor egymás szemébe, hanem amikor ugyanabba az irányba néznek."
ÖZ : A szívből jövő szeretet ereje
Személyes tapasztatom, amit ha elmondanak akkor nem hiszem el :
Ha a szívből jövő szeretet, szerelem vezérel minket akkor a sors rakétaként emel minket. Ha olyasmit kérünk tőle ami ebbe az irányba mutat akkor megkapjuk. Csak kérni kell és utána nem árt kifejezni hálánkat, de az úgyis magától jön szívből. Csak tisztán, őszintén nyissuk ki szívünket annak akit szeretünk, csak így van értelme és csak így müködik.
ÖZ : Az élet a változás
Egy felismerés :
Az élet a változásról szól, nem pedig az egy helyben való toporgásról mert az a halál. Azért vagyunk itt a Földön, hogy tanuljunk. Sajnálatos tény, már azok számára akik elértek egy adott életvitelt és azt hiszik vagy remélik, hogy életük végéig úgy marad. Életünk tele van eseményekkel amelyek valamilyen felismerésre és az abból születő döntésre, lépésre sarkallnak minket. Minden eseménynek van ideje, aktualitása. Minden életesemény egy útválasztó amely valamilyen döntésre akar juttatni minket. A kellemetlen a dologban az, hogy a sors ad elegendő időt a döntés, a lépés megtételére, de ha elodázzuk a megfelelő lépés megtételét akkor a sors által kapott idő előbb-utóbb lejár és azután a sors fogja megtenni azt a lépést amit nekünk kellett volna, csak sajnos az lényegesen kellemetlenebb, sokkal jobban fáj.
ÖZ : Választott életfeladatunk elvégzésében mindenki egyedül van
Számomra ez azt jelenti, hogy mindenkinek egyedi feladata van amely személyre szabott, az illető sajátja. Ezt a feladatot átruházni nem lehet, elodázni esetleg, mondjuk egy öngyilkosággal, de a következő életben úgyis visszakapjuk. Ezt magunk választjuk, nem ránk ruházzák és nem a "sors keze" ver minket hanem mi magunk ! Egy nagyon közeli barátom felismerése, hogy halálunk utáni "elszámoláskor" senkit sem fog érdekelni, hogy amit nem tettünk meg miért nem tettük, semmi kifogásnak helye nincs, csupán a tények : mit valósítottunk meg abból amit vállaltunk. Ha keveset nincs baj, van még elég leszületési lehetőség a továbbtanulásra, ha sokat az jó, mert akkor sikerült megtanulni egy csomó dolgot, ezekkel nem kell többet foglalkozni,a következő életekben lehet még többet tanulni. Tehát akkor mi is "kellemetlen " ? Hogy tenni kell a dolgunkat ? Igen... De az miért kellemetlen ? Nem azért vagyunk itt a Földön, hogy anyagi javakat halmozzunk fel, azokat úgysem tudjuk halálunkkor továbbvinni, azokon legfeljebb a a még élő rokonok marakodhatnak. Azért vagyunk itt, hogy szellemileg, lelkileg feljlődjünk és ehhez a SORS minden segítséget megad, de cselekednünk nekünk kell és ha életutunk irányába tesszük dolgunkat akkor soha nem tapasztalt testi-lelki-szellemi örömben, eksztázisban lesz részünk. Tény, hogy pénzre szükség van, mert az ennek a színpadnak a velejárója, de amennyire szükségünk van azt úgyis megadja a sors. Feladatunkban egyedül vagyunk, de maga a tanulás emberi kapcsolatok által történik, embertársaink tanítanak minket velünk szembeni viselkedésük, sorsuk által. Mondhatjuk, hogy a sors "eszközei" vagyunk egymás számára. Mindenki tanító és tanuló is egyben. Már maga az tény, hogy leszületünk hordozza magában ezt. Kivétel képeznek az olyan lelkek akiknek már nem kellene leszületniük, de saját választásuk miatt vannak itt. Ha jól tudom akkor ilyen pl. a Karmapa. Ami viszont tényleg kellemetlen, hogy az emberi ego, a társadalom mind-mind a befele fordulás ellen vannak. Tehát annak aki a belső utat vállalja időnként szembe kell néznie mindenféle megkülönböztetéssel, de nem baj, ezt is a sors megpróbáltatásaként kell felfogni.
ÖZ : A hosszantartó párkapcsolatról
Szerintem egy párkapcsolat akkor hosszantartó ha van alapja. Egyik legfőbb alapja a szív mélyéről jövő öszinte, tiszta szerelem, feltétel nélküli szeretet amely nem birtokolni, megszorítani, feltételekhez kötni akar hanem felemelni. Amikor az én boldogságom a párom boldogsága s minden cselekvésemet az irányítja, hogy hogyan tudom őt boldoggá tenni. Amikor az én felolvad a másik lényében s megszünik a TE meg az Én és megszületik az EGYSÉG, a MI. Létrejön a harmónia testi-lelki-szellemi szinten. Itt visszautalnék egyik fontos felismerésemhez, hogy "Két ember nem akkor szereti igazán egymást, amikor egymás szemébe, hanem amikor ugyanabba az irányba néznek." A testi-lelki-szellemi harmónia egyik összetevője a gondolkodásmód. Vélekedhetünk különbözőféleképpen, de maga a gondolkodásmódunk legyen azonos a párunkéval. Személyes tapasztalatom az, hogy egy jól müködő párkapcsolathoz három dologra van szükség : legfontosabb a szívem mélyéről jövő tiszta, öszinte, nyílt szeretet, szerelem a párom iránt, nagyon fontos, hogy akarjam, hogy ez a párkapcsolat jól müködjön mert akkor mindenki boldog lesz és elengedhetetlen a bensőséges kommunikáció, az intimitás amikor emberként tudok a párom fele fordulni és legyen szó bármiről nem személyes támadásnak fogom fel, hanem az embert látom a páromban aki hibázik, de igyekszik a hibáiból tanulni és segítségért fordul hozzám, mert kihez forduljon ha nem a párjához. Természetesen ezek a dolgok mindkét oldaról meg kell legyenek, mert csak akkor müködik. Ez a három dolog ha megszületik akkor egymást gerjeszti, mert minél jobban müködik annál boldogabb az ember és ha minél boldogabb annál jobban szereti a párját ami hozza magával a másik két dolgot is. Ha viszont bármelyik pillér sérül a három közül akkor az összeomláshoz vezet rövid időn belül. Józsi barátom mondta erre, hogy ez olyan mint a háromlábú kisszék és ennek az az előnye, hogy bármilyen felületen megáll, a négylábú viszont már billeghet. Ha megvan ez a hármasság akkor megvan a testi-lelki-szellemi harmónia amit én párkapcsolati alapnak nevezek és szerintem ez az ami felfele vezet, ezáltal képesek leszünk olyan boldogságot megélni amit nevezhetünk akár földi paradicsomnak is. Örömmé válik már pusztán a párom jelenléte és jelen tudok lenni neki, neki létezem, az ő lénye ragyog számomra a Napnál is fényesebben. Igen, lehet azt mondani, hogy ez a szerelem, de azt is tudom, hogy egy kis odafigyeléssel ez a szerelem fenntartható életünk végéig, nem múlik el. Olyan ez mint a tűz, addig lobog amíg táplálom, s amikor már nem rakok több fát a tűzre akkor szép lassan elhamvad, csak hamu marad utána amit szétfúj a szél, helyét benövi a növényzet és nem marad semmi sem utána, olyan mintha nem is lett volna s elkönyvelhetjük, hogy ezen az emberen is túlvagyunk. Csak kérdés, hogy ezt akartuk-e, mert szerintem nem. Mindenki szeretné, hogy az a kezdeti láng megmaradjon... Megmarad csak azért dolgozni kell és akkor lobogni fog, meglesz mindhárom szinten a harmónia és mint a tűz által felmelegített levegő kapcsolatunk boldogsága felfele ível és általa boldog lesz mindenki aki körülöttünk van.
Ha egy kapcsolatnak nincs alapja, akkor az előbb-utóbb megszünik. Olyan mintha ingoványra akarnánk házat építeni. Mivel nincs alap, előbb-utóbb összedől. Lehet mindenféle trükkel megtámasztani, de azok csak a szükségszerűen bekövetkező összedőlést késleltetik. Általában ez olyan kapcsolatok esetében fordul elő ahol vagy anyagi megfontolásból házasodnak, vagy mert jön a gyerek vagy mert a szülők úgy látták jónak vagy akármi más olyan okból amelyet nem a tiszta szeretet, szerelem motivál hanem valami más. Ezeket lehet ideig-óráig kínozni, de ezekben a kapcsolatokban egy idő után bele lehet fásulni, beletörni és megjelenik a szenvedés amely hozza maga után a betegséget. Vagy feláldozza magát az illető, a saját életét mások "oltárán". Egy másik lehetőség, hogy tiszta üzletszerűvé teszik a dolgot, látszólag a külvilág fele házaspárok - itt érdemes megfigyelni a magyar nyelv csodálatos kifejezőkézségét : házaspárok, csak a ház, másnéven az anyagiak kötik össze őket, nem a lelkiek - egyébként meg mindkettő éli külön-külön a saját maga kis magánéletét. Meggyőződésem, hogy egyik sem ad TELJES életet. És akkor itt jön a nagy kérdés : hogy kell-e nekem a teljes párkapcsolati élet vagy sem. Mert szerintem csak a TELJES párkapcsolatban nem vagyok egyedül, van egy párom akivel MI vagyunk. Egyébként pedig egyedül vagyok, bármi problémám van nincs kihez forduljak. Oké vannak barátaim, de azoknak is megvan a saját életük, a saját gondjaik amelyekkel nap mind nap küzdenek. Nincs meg az egység. A TELJES kapcsolatban van egy párom - és itt nem a házaspárra gondolok, a házasság intézménye szerintem csak a jogi megfogalmazása, szentesítése egy kapcsolatnak, s mint ilyen földi dolog, nincs meg benne a test-szellem-lélek hármassága - akivel a testem-lelkem-szellemem ki tud egészülni, akivel egész vagyok. Gondoljunk csak bele, egy férfi és egy nő... Mindkettő kell egy új ember létrehozásához, egyedül nem megy. Na igen, vannak istent játszani akaró tudósok akik azt hiszik, hogy okosabbak a természetnél és a fentieknél, de ez már a dolgok megerőszakolása, nem természetes és semmi sem visz előre, illetve felfele ami nem természetes. Ha kell a TELJES párkapcsolat akkor meg kell keresni azt az embert akit feltétel nélkül, tisztán, öszintén, nyíltan, saját késztetésemből képes vagyok szeretni, akinek a lényével eggyé tudok olvadni, akiért képes vagyok feladni az énemet és akkor lesz párom. Neki kell fogni és megkeresni. Az ÉN életemről van szó, nem máséról, ÉN akarok boldog lenni. Hogy egoisztikusan hangzik... Szerintem nem... Nem mert ha meg tudom valósítani a TELJES életet abban már nincs ego, feloldódott a másik lényében, a másikért élek, cselekszem mindennap, ő van minden gondolatomban, ő kigondol valamit én kimondom vagy megcselekszem és fordítva. Nincs adok-kapok, fel sem merül annak a ténye, hogy valami mennyibe kerül vagy, hogy én mennyit adtam a másiknak, mert szívből jön. És ilyenkor már nincs ego. Mondhatjuk azt is, hogy azért vagyok egoista, hogy ne legyek az vagy ahogy a közmondás is mondja, hogy az önzés legmagasabb foka az önzetlenség. Ha egy kapcsolatnak nincs alapja szenvedek benne és ÉN TELJES életre vágyom akkor ki kell lépni onnan minél hamarabb és felépíteni azt amire vágyom. Hogy nem könnyű, igaz... Adott esetben szenvedéssel jár, az is igaz. De kérdem én azt, hogy melyik nagyobb szenvedés : amikor szépen csendben szenvedek hosszú időn keresztül vagy pedig fejest ugrok az ismeretlenben - egyébként a fenti világ ezt jutalmazza igazán - és egy rövidebb, lehet, hogy szenvedéssel teli időszak után megtalálom a várva-várt boldogságot? Hamis tévhit, hogy nem vagyok önző, hogyha ilyen-olyan mondvacsinált indokok miatt szenvedek egy rossz házasságban, de közben sóvárgok egy TELJES, szerelemmel, szeretettel teli boldog élet után. Lehet ilyen-olyan indokokat keresni, de amíg a sóvárgás megvan bennem addig NEM leszek boldog. Ha boldog akarok lenni akkor NEKEM kell tenni róla, mert senki sem fogja az én dolgomat megoldani. Nagyjából két indokkal találkoztam eddig ami két embert összeköt egy rossz, nem müködő, alap nélküli házasságba : anyagiak és a gyerekek. Sajnálatos módon nagyrabecsült társadalmunk sokkal jobban szeret mások dolgával foglalkozni mint a sajátéval így az ellen menni eléggé merész dolog. De hát fejest kell ugrani az ismeretlenbe... Így a fenti két indok is a társadalom által legjobban elfogadott indok. Szerintem pedig aki a SAJÁT életét a társadalmi elvárásoknak megfelelően akarja élni nem pedig ahogy ő boldog lehet az megérdemli a szenvedést, szenvedjen, majd kap a sorstól olyat útmutatást, hogy egyből meglátja merre van az igazság, csak az többnyire fájdalmas szokott lenni. Akkor lássuk sorrendben :
- anyagiak - szerintem a sors mindenkinek megadja azt az anyagi jólétet amely a vállalt feladata elvégzéséhez szükséges, ennél többet úgysem ad. Azonkívül minden anyagi dolog földi, ha egyszer megszereztük akkor újra meg lehet szerezni, tehát nincs miért aggódni és ha meghalunk akkor semmit sem vihetünk át az itt megszerzett anyagi javakból, minden itt marad, csak a lelki tapasztalatokat vihetjük tovább.
- gyerekek - azzal takarózni, hogy azért vállalom a csendes, hosszú szenvedéssel teli életet, mert nehogy a gyerekeknek bármilyen formában kellemetlenséget okozzak, szerintem az önzőség egyik magas foka. Ugyanis ilyenkor azért taszítom a gyerekeket egy labilis, feszültséggel teli, stresszes környezetbe, hogy ÉN eldicsekedhessek a külvilágnak azzal, hogy ÉN milyen jó szülő vagyok és nem akarom meglátni ezt a fátylat amivel a saját magam önzőségét és megfelelni akarását takargatom.A látszat kifele, megfelelni a társadalmi elvárásoknak. Az hogy belülről rohad az egész, X ember szenved, ki láthatóan, ki nem láthatóan, kit érdekel, ha kívül szép fényes az alma, s közben szép lassan belerokkan mindenki, mert a saját magunk szenvedése előbb-utóbb kitermeli a betegséget közben továbbadjuk a gyerekeinknek ezt a példát és a most elvetett mag a felnövő gyerekben 15-20 év múlva fog visszaütni. Igaz akkor már lehet, hogy mi magunk nem is élünk, de legalább azzal a társadalmilag elfogadott megnyugvással haltunk meg, hogy milyen jó szülő voltam, feláldoztam magamat a gyerekeim oltárán. Hogy ezután a gyerekeim ugyanezt fogják csinálni, holtbiztos és ők is belekerülnek ugyanebben a csapdába. Holott az egészet teljesen a másik oldalra lehetett volna fordítani ha veszük egy mély lélegzetet, megszüntetjük a saját magunk szenvedését, ezáltal megszünik a romboló stressz, feszültség és béke lesz körülöttünk s gyerekeink is megtanulják, hogy vegyék kézbe a saját életüket, legyen bátorságuk változtatni a saját életükön, nem feltétlenül kell szenvedni, a szenvedés megszüntethető. Ha azt akarom, hogy a gyerekeim egyensúlyban legyenek, harmónia legyen bennük akkor bennem is béke és harmónia kell legyen. Ha bennem szenvedés van akkor bennük is szenvedés lesz. Lehet, hogy lépésemet a társadalom helyteleníteni fogja csak két dolgot kellene a mélyen tisztelt "társadalomnak" felfognia : egyrészről a társadalomnak mindig könnyebb más bajával foglalkozni, mint a saját életünket kézbe venni és azt jobbá tenni, másrészről a társadalom soha sem fogja az ÉN életemet élni, azt sajnos nekem kell... Tehát akkor ki mire szavaz ? Én személy szerint arra, hogy vegyem kézbe életemet, ha nem vagyok boldog egy kapcsolatban és nincs alapom akkor lépjek ki és szüntessem meg a szenvedést, mert az senkinek sem felemelő és keressem meg azt az embert akivel TELJES életet tudok élni. Legyek egoista hogy majd feloldódhassak a szeretett párommal alkotott egységben, a MI-ben. És mi más kell egy gyereknek ha nem a szeretetteljes, békés, nyugodt otthon ? Bízni kell a sorsban, az utamba fogja hozni azt az embert! Csak az tud feloldódni aki már volt egoista, csak az lehet egészséges aki volt beteg, csak az jut fel a csúcsra aki volt lenn a völgyben. Úgy öszintén nem önmagunk becsapása ez a gyerekekkel való takarózás ? Másrészről pedig bármennyire kellemetlen, de a gyerekek felnőnek, előbb-utóbb elköltöznek, meglesz a saját életük és egyedül maradunk adott esetben egy olyan ember mellett akit az évek alatt szép lassan meggyülöltünk és a beszélgetéseink a régmúlt sebeinek a nyalogatásával telik, egymás fejéhez vagdosva évtizedes sérelmeinket amelyeken képtelenek vagyunk túllépni mert a sokéves szenvedésbe annyira belefásultunk, megkeseredtünk, hogy adott esetben azt a kis napsugarat is képtelenek vagyunk meglátni amit a sors adna nekünk mert olyan vastag az önámítások, a másoknak való megfelelni akarásaink fátylainak rétege, hogy nincs az a napsugár amely képes volna áthatolni rajta. S ilyenkor szép lassan, már ha eddig nem történt meg, kitermelődnek az ilyen-olyan betegségek, s rögtön van egy újabb társadalmilag elfogadott önámítási kapaszkodó, hogy én ilyen-olyan szerencsétlen vagyok, így meg úgy ver a sors keze és a szomszéddal való beszélgetéseink abban merülnek ki hogy megpróbáljuk egymást túllicitálni a betegségben, a gyógyszerekre költött pénzben. Úgy öszintén, felemelő ez ? Mert szerintem nem... Csak gyávák voltunk felmenni a sziklacsúcsra és leugrani a mélybe, vállalva azt, hogy én innentől kezdve BOLDOG akarok lenni önmagamért és a gyerekeimért és egy olyan párt keresek magamnak akivel egy BOLDOG, szeretetteljes OTTHONT tudok teremteni. Csak egy pici lépést kellett volna tenni a megadott időben, csak egy iciri-piciri kis lépést amivel leugrom és magam ura akarok lenni mert az ÉN életemet CSAK ÉN élhetem, senki más ! De nem baj, van még lehetőség ennek a megtanulására... Van még következő életünk bőven. Ha valaki több életen keresztül akar ugyanazzal a próblémával küzdeni hát akkor rajta, senki sem állja útját. Ja kérem, hogy közben mások is jönnek melléje és azokat is meg kellene oldani ? Én inkább azt mondom, hogy amit lehet oldjunk meg ebben az életben, legalább ez ki van pipálva, ezért nem kell visszajönni újra és újra végigszenvedni... Szerintem ugorjunk le... Mindenkinek jobb lesz... Jobb lesz a gyerekeknek, bármennyire is hitegetjük magunkat, hogy a gyerekek nem érzik a háttérben folyó szenvedést, a házastárssal való csendes harcot, sokkal jobban megszenvedik mint mi, még ha nem is látszik. Veszekednek, civakodnak, az iskolában nem tudnak mély kapcsolatokat kialakítani, legyen az baráti vagy akár szerelmi, romlik a tanulmányi eredményük, stb. És nem ők a hibásak, hanem mi azzal, hogy egyszerűen gyávák, önzők, egoisták vagyunk. Tehát kinek tesszük a lehető legrosszabbat önmagunk ámításával ? Pont annak akinek a legkevésbé kellene és pont annak akinek a létével takarózunk.
Ha nem kell a TELJES élet akkor meg el kell fogadni azt ami van csak tudatosítsa magában az ember, hogy ezt én akarom így és csinálja azt, igaz egyedül marad, nem lesz párja. Márpedig ha belegondolunk akkor ez egész földi élet a párommal való kiegészülés irányába mutat. Ennek egyik legfontosabb ismertetője a szeretkezés. Ilyenkor kiegészül s férfi és a női lélek a másikkal és az eksztázis pillanatában megszünik az én, eggyé olvad. Ezért olyan jó szeretkezni...
Ha viszont a kapcsolatnak van alapja, méghozzá mindhárom - testi-lelki- szellemi - szinten akkor bármilyen gond jöhet, akkor bármikor le lehet "rombolni" a már megépített házat és a meglévő szilárd alapra lehet építeni egy újat. Mindig van amihez visszanyúlni, feltéve ha egy adott próbléma esetén nem lép be az ego. Ilyenkor jönnek a sértődések, keletkeznek azok a sebek amelyeket ha nem gyógyítunk be akkor elmérgesednek. Viszont ha a két ember közt tényleg szívük legmélyéről jön oszinte, tiszta szerelmük akkor ilyen nem fordul elő. Meglátom benne a gyarló embert aki hibázik, de hozzám fordul a bajával, tőlem kér segítséget, s mivel az ÉN boldogságom az ő boldogsága természetes, hogy segítek s így minden probléma megoldható s felépíthető egy olyan párkapcsolat amely felemel. Szerintem egy ilyen párkapcsolatban ahol a MI egysége létezik nincs olyan hogy az én vagy a te gondod, hanem még a gondok is közösek.
Arra azért oda kell figyelni, hogy rendben van, hogy a kapcsolat indulásakor megvolt a harmónia mindhárom szinten, de mint mindenért, ennek a fenntartásáért továbbra is dolgozni kell. Szerintem itt követik el a párok nagyrésze a hibát, hogy megszünik az udvarlás, az odafigyelés, az egymás szeretgetése, hanem eltespedünk abban a hitben mint a jó halász aki kifogta az aranyhalat, hogy innentől kezdve nincs több tennivalója, a dolgok rendben mennek a maguk útján. Hát sajnos nem így van.
Ha összegezni akarjuk a dolgokat akkor szerintem nagyjából a következő párkapcsolatok lehetségesek :
- van alap, testi-lelki-szellemi harmónia, szívünk legmélyéről, tisztán, nyíltan szeretem a másikat. Ilyenkor a szerelem fennmarad és egy boldog párkapcsolat tart a sírig. Ez lenne az amit meg kellene valósítani.
- van szerelem, de nem jön létre az alap, képtelenek vagyunk vagy nem is akarunk az egonkon túllépni s ilyenkor előbb-utóbb elhamvad a láng és meg sem történtté válik az egész, egy emlék marad. Szerintem ezek azok az ideig-óráig tartó kapcsolatok amelyek bizonyos fokig szükségesek, hogy az ember megtapasztalja az alapnélküliséget, megtapasztalja, hogy ez csak felszínes dolog, a hosszabb párkapcsolathoz többre van szükség.
- nincs alap, nincs szerelem. Szerintem az ilyen párkapcsolatoknak NEM szabad létrejönniük vagy ha igen akkor tanítási feladata van amelyet meg kell tanulni és tovább KELL lépni, mert a szeretetnélküliségnek nincs jövője. Az ilyen kapcsolatok általában az egyik fél szenvedését hozzák, kivéve ha nem üzletről van szó. Igaz akkor legfeljebb házasságról lehet szó, de semmi esetre sem párkapcsolatról. Ha meg az egyik fél szenved akkor erre akar tanítani a sors, hogy ismerjük fel, hogy szenvedünk, jöjjünk rá szenvedésünk okára és változtassunk rajta. Szerintem ez az a spirál amely felfele visz ebből a helyzetből. Minden egyéb a saját és a környezetem szenvedését hozza és ez egy nagyon lefele húzó spirál amelyből kétféleképpen lehet kilépni : vagy kihal belőle az ember valami jópofa betegség segítségével vagy vesz egy nagy lélegzetet és kilép ebből a kapcsolatból és felépíti azt amire vágyik, a TELJES párkapcsolati életét.
Nagyon fontos a szerelem kérdése. Tapasztalatom szerint ez nem egy földi dolog amit akarattal irányítani lehet, a szív választ. A Szerelem egy égi dolog s mint ilyet ember nem befolyásolhatja. Ezért van az, hogy nem tudjuk megmondani, hogy az egyik embert miért vagyunk képesek szeretni tiszta nyitott szívvel és a másikat pedig nem. Miért van az, hogy az egyiktől bármit elfogadunk a másiknak még a szemöldökén a szőr állása is ellenérzést kelt? Mert ez az érzés fentről jön, ez vagy van valaki fele vagy nincs. Erőltetni kár, mert csak szenvedés lesz belőle. Szerelem nélkül kár belefogni, nem lesz TELJES, enélkül NEM LEHET TELJES. Akinek ez nem feltétlenül kell, tegye, de kérdem én azt, hogy akkor mi értelme van ? Felemel érzelmileg, lelkileg, szellemileg ? Biztos, hogy nem. Akkor meg minek energiát vesztegetni rá, biztos, hogy van ezer más olyan dolog amire nagyon is szükség lenne az elvesztegetett energiánkra. Lehet emberileg szeretni azt aki mellettem van, de az még nem szerelem és nagyon is távol áll a testi-lelki-szellemi harmóniától. Szerintem a szeretetet három szintre lehet bontani : emberbaráti, ez az amivel minden embert képes vagyok szeretni, az utcasarkon a koldust ugyanúgy mint a gyerekkori barátomat, gyerekiránti, ez az amivel a gyerekemet szeretem és végül a legbenső kör ahova csak egy ember léphet, a párom, a szívem szeretete, a legintimebb, a legbensőm. Lehet kötekedni, hogy miért tettem gyermekem iránti szeretetet távolabb a párom iránti szeretettől. Ennek több oka van, többek között, hogy a lelki problémáját az ember nem a gyerekével beszéli meg, hanem a párjával. A gyerekek felnőnek és elkezdik saját életüket, kilépnek életünkből. Ok, ez nem jelenti azt, hogy el kell őket felejteni, de nem is szabad beleavatkozni az ő életükbe, hagyni kell őket élni, éljem én is a saját életemet az pedig ahhoz az emberhez köt aki melletem marad a gyerekek kirepülése után is. Aztán az ember nem a saját gyerekével szeretkezik, nem azzal keresi a testi-lelki-szellemi harmóniát, egységet, hanem a párjával. Ezért tettem középre a gyerekek iránti szeretetet. Szerintem a TELJES párkapcsolathoz a legbenső, legintimebb szeretetre van szükség, amikor álarcok nélkül, tisztán, nyíltan, öszintén én vagyok a másik fele, teljes szívemet megnyitom feléje, ennek van értelme, ez visz felfele. Ez tudja megadni azt a boldogságot amelyet mindannyian keresünk, csak valahol eltévedtünk az úton. S ha mi boldogok vagyunk akkor a környezetünk is boldogabb lesz, ha mi ragyogunk akkor előbb-utóbb ők is ragyogni fognak és mind jobbá és jobbá válik életünk. Csak ehhez el kell indulni ami adott esetben nagyon is nehéznek látszik. Mindig az elindulás a nehéz, pedig ha elindul az ember akkor már a dolgok adódnak. Ha mi jó irányba megyünk akkor emel a sors, segít, márpedig ha megnyitjuk a szívünket akkor csak jó irányba mehetünk. A nehézségek csak látszólagosak és ilyenkor szoktak az emberek mindenféle indokokat keresni arra, hogy miért NE tegyünk valamit, holott azzal kellene foglalkozni, hogy hogyan, mert az visz előre. A kifogások nem visznek előre és rengeteg energiát elvesznek az embertől. Kifogásokat mindig lehet találni és igazolásokat is azokra, csak egyvalamit felejtünk el, hogy azok az igazolások MÁSOK életéből vannak nem pedig a sajátomból, márpedig nekem a saját életemet kell élnem nem pedig a másét, mindenki élje a sajátját. Ahogy Józsi barátom mondta : a szabadság az általunk épített falakon túl van. Ha megnyitjuk a szívünket akkor a sors a szánkba teszi a sült galambot, nekünk csak meg kell rágni. Tenni kell érte, magától NEM MEGY, tehát rajta, gyerünk, legyünk boldogok a párunkkal, alkossuk meg a háromlábú kisszékünket és ápoljuk azt, meglátjuk fenséges élményben lesz részünk !!!!! Szedjük össze minden bátorságunkat és ugorjunk fejest a mélybe, mert a saját életünkről van szó, azt senki sem fogja leélni helyettünk, induljunk el ! Tudom, hogy nehéznek tünik, de határozzuk el magunkat, hogy boldogok leszünk egy emberrel akit öszintén, tisztán, nyított szívvel tudunk szeretni, keressük meg ezt az embert és nyíssuk meg szívünket neki, ő is ezt fogja tenni ha ő a megfelelő párunk! Megy ez csak akarni kell ! Dobjunk le minden fátylat, határozzuk el, hogy boldog akarunk lenni és tegyük meg ! És akkor BOLDOGOK is leszünk életünk végéig, sőt talán azon túl is! Lehet, hogy anyagilag nem a legjobban járunk de mit számít ha nem tudjuk továbbvinni. Csak a lelki dolgainkat tapasztalatainkat tudjuk a halálon át is továbbvinni, innentől kezdve szerintem nincs értelme. Csak azt tudjuk továbbvinni ami a szívünkben van, a boldogságot vagy a keserűséget. Én inkább a boldogságot választom. Amennyi pénzre szükségünk van annyit úgyis megad a sors és ha BOLDOG az ember akkor boldogságát nem a tárgyakban leli hanem párjában. A tárgy nem szeret viszont, a párom viszont igen. Tehát, drága útkereső társaim, szerintem vegyünk egy mély lélegzetet és ugorjunk fejest a mélybe és keressük meg párunkat! Megéri... Még akkor is ha előtte szenvedni kell egy kicsit. Mi az a kis szenvedés a hosszan tartó mennyei boldogsághoz képest ? Semmi... Én azt mondom, legyünk boldogok a PÁRUNKKAL EGYÜTT!!!!!!
ÖZ : Az a tyúk kárál amelyik megtojt
Ez ha jó tudom egy öreg székely közmondás és az az értelme, hogy az az ember bizonygatja az ártatlanságát, a becsületességét vagy bármi mást aki pont nem olyan, aki elkövetett valamit, aki hazudott vagy bármi egyebet elkövetett. Persze, mert ami nincs azt bizonygatni kell, hogy a hiszékeny társaság el is higgye ami állít. Ennek a van egy modernebb változata is: jó cégérnek nem kell reklám. Ami igaz azt nem kell bizonygatni, csak azt ami nem igaz!
ÖZ : Az igazi szívből jövő szeretet elengedő és nem birtokló
Ez szerintem az egyik legérdekesebb téma. Két oldalról is megközelíthető a dolog: egyik oldala az emberiség Hold minősége, a másik az önzés és önzetlenség. Nézzük darabonként a dolgokat: a Hold minőség a nőiség életet adó része. Magába foglalja a befogadást, a táplálást és az elengedést.
Nem úgy mint ahogy nemrégiben hallottam egy előadáson, hogy az elfogadás, beletörődés és alázat. Ez nekem azt mondja, hogy a nőknek semmi más dolguk nincs ezen a világon mint elfogadni a férjüket, legyen az bármilyen - zsarnok, verekedős, iszákos, szexmániás, idióta, bunkó -, beletörödni ebbe a szerepbe és fejet hajtani a másik hülyeségei ellen. Ez szerintem egy eléggé férfisoviniszta felfogás amelynek semmi keresnivalója nincs egy szereteten alapuló párkapcsolatban. Egyébként is az alázat a Szaturnuszhoz tartozik.
De térjünk vissza a Hold minőség értelmezéséhez: befogadás, táplálás, elengedés. Gondoljunk csak bele, ezt valósítja meg a nő amikor befogadja a férfit szeretkezéskor, táplálja a méhében nővekvő magzatot és elengedi amikor megszüli a csecsemőt. Tágabb értelemben, amikor megszületik a újszülőtt akkor - ideális esetben - a férfi és a nő párossága befogadja az új jövevényt, táplálja 18-20 éven kerezstül és végül elengedi a saját útjára, hogy élje a saját életét. Mind a férfiben, mind a nőben benne kell legyen a Hold minőség, csak az egyikben jobban mint a másikban. Ez biológiailag is alá van támasztva, hogy mind a férfiben mind a nőben megvannak a női és a férfi hormonok csak a nőben a női hormonok vannak túlsúlyban a férfiben a férfi hormonok vannak túlsúlyban. Ha tényleg szeretek valakit elengedem, hogy menjen a saját útjára, mert tudom, hogy ő is tapasztalni, tanulni jött ide a Földre és akkor segítek neki a legjobban ha elengedem, menjen élje a saját életét. És itt kapcsolódik a második fogalomhoz, az önzés, önzetlenség fogalmához. Ha tényleg szeretek valakit, szívből szeretem, akkor én akkor vagyok boldog ha ő boldog még annak az árán is, hogy nem velem van hanem mással, mert az én boldogságom az ő boldogsága és én boldog akarok lenni. Téves, NAGYON téves gondolat, hogy ha magamhoz kötök a másikat ilyen-olyan ürüggyel azzal jót teszek a másiknak. Ezzel csak a saját lelkemet nyugtatgatom és bizonygatom a "mélyen" tisztelt társadalom fele, hogy én micsoda király gyerek vagyok mert így-úgy védem a magamhoz láncolt személyt. És itt válik a másik személy a szó szoros értelmében egy leláncolt lénnyé, aki innentől fogva csak vergődik a lánc végén és lázad és próbál szabadulni és a további élete egy merő szenvedés lesz. Ilyenkor tegye fel mindenki a kérdést magában, hogy ilyen esetben tulajdonképpen kit szeretek: a magamhoz láncolt embert vagy ÖNMAGAMAT imádom és tetszelgek valami hamis dícsfényben közben a másik mellettem belehal a szenvedésbe? Mert bele lehet halni a szó szoros értelmében, mert egy idő után a vergödő fél ha nem tud szabadulni beletörik a helyzetbe, a szenvedése átmegy belső szenvedéssé amely elindít egy önpusztító folyamatot amely szép lassan felörli az egész lényét és egyik reggel már nem kel fel hanem lehet hívni a halottaskocsit. És akkor minden ilyen ember büszke lehet magára, hogy igen, én megadtam neki mindent amit kívánt, de hát a Sors meg a véletlenek és fürödhet a társadalmi sajnálkozásban és hamis dícsfényben. Igen, lehet, hogy mindent megadott neki csak egyvalamit vett el a másiktól, az életét, semmi mást. Azt amit nem lehet megadni. Meg lehet adni valakinek pénzt, kocsit, házat, sok gyereket - akiket felhasználva nagyon sok férfi köti magához a nőt - , csak a szabad döntést, a szabad akaratot, az életet, a változást veszi el a másiktól. Kérdem én: ha IGAZÁN szeretek valakit akkor tényleg szenvedést akarok neki okozni, tényleg azt akarom, hogy vergődjön vagy vagyok olyan bátor és felvállalom, hogy sajnos én nem tudom betölteni a másik életében azt a szerepet amit ő szeretne és tudomásul veszem, hogy a másik NEM a tulajdonom, de mivel IGAZÁN, SZÍVBŐL szeretem, ezért elengedem, hogy legyen boldog, élje a saját életét. Hát igen, ez nagy feladat, sajnos a jelenlegi "mélyen" (le)tisztelt társadalmunk nem ezt szorgalmazza. A gyerekek kirepülése után is a szülők a gyerekek életét akarják élni azon a címen, hogy szeretik őket, minden eszközzel beleszólnak a döntéseikbe, mert ugye ők már sokat tapasztaltak - és itt azért elvitatkoznék, hogy ki mennyire és milyen módon tapasztalt - és megpróbálják minden lehetséges módon olyan irányba befolyásolni a gyerekeiket, ahogyan ők látják a világot nem véve tudomást arról, hogy a gyerekeik felnőttek és a SAJÁT életüket akarják élni nem pedig a szülőkét. Másik eléggé gyakori verzió amikor a házastársak valamelyike nem képes tudomást venni arról, hogy a kapcsolatnak vége és a másik menni akar azon a címen, hogy ő még szereti. Általában férfiak követik el ezt a hibát a nőkkel szemben. Általában két módon igyekeznek magukhoz láncolni a kiszemelt nőt: vagyon és gyerekek. Szerintem az egyik legmocskosabb, legalávalóbb dolog egy nőt a gyerekein keresztül megfogni, mert ilyenkor nem csak a kiszemelt nő szenved hanem annak a nőnek a gyerekei is, akik adott esetben a saját gyerekeim és ilyenkor nem csak egy emberrel szúrok ki a saját hülyeségem miatt, hanem a saját gyerekeimmel is!!! Mindig kérdezze meg önmagától az illető aki képtelen elengedni a másikat, hogy tulajdonképpen kit szeretek: a másikat vagy önmagamat ? Mert ha a másikat akkor elengedem, ha pedig önmagat akkor nem engedem el, mert hűha akkor mi lesz énvelem, egyedül maradok, netalántán fel kell vállalnom a külvilág, a társadalom előtt, hogy én nem vagyok neki megfelelő ? Szerintem az elengedési képtelenség az önzés egyik legmélyebb formája és a gyávaság egyik legszemléletesebb példája. Mert nem az a gyáva aki nem mert kiállni Jackie Chan-el verekedni, hanem az aki a lelke legmélyétől fél, aki fél önmaga lenni, nem meri felvállalni, hogy én ilyen vagyok, hanem mindenféle elvárásnak meg akar felelni, tetszelegni akar mindenféle dícsfényben és közben mutogatja az őszerinte "tulajdonát" képező személyt. Az ilyen szeretet az öncélú, birtokló, pusztító. Előbb-utóbb elpusztítja a másikat. Kérdés, megéri-e? Van-e szentebb, magasztosabb dolog egy ember életénél, boldogságánál? Gondolja át minden ember, hogy mi okoz nagyobb örömöt: látni ahogy szenved mellettem a másik vagy látni, hogy boldog és adott esetben az elengedett személy odajön és azt mondja: köszönöm Neked, hogy elengedtél, köszönöm, hogy megadod nekem a lehetőséget, hogy a saját életemet éljem, köszönöm, hogy szabadon engedtél? Szerintem az elengedés felfele visz a Fenti világ fele, a birtoklás pedig lefele, nekünk pedig aza dolgunk, hogy felfele haladjunk. Kérek mindenkit, nézzen körül a saját dolgaiban és engedje el azokat akiket birtokol! Elismerem, hogy nehéz feladat, de gondoljunk csak bele, mitől boldogabb a másik? Attól, hogy magamhoz láncolom vagy attól, hogy szabadon engedem? Ha a szabadságtól akkor engedjem el, hadd repüljön és gyönyörködjek, hogy milyen boldogan repül, mint a kalitkából kiengedett madár... A birtoklás nem szeretet, az igazi szeretet az elenged és a legönzőbb akkor vagyok ha önzetlenűl elengedem a másikat.
ÖZ : A család fogalma szerintem
Sokáig nem tudtam, nem éreztem, hogy tulajdonképpen mi is a család. Legfontosabb dolog szerintem, hogy a család mivolta a lelkiekben keresendő és nem holmi házasságlevélnek nevezett papírfecninek. Ami szerintem egy pár embert, két felnőttet és egy vagy több gyereket családdá fon össze az a végtelen, belülről jövő szeretet, a MI, az egység, hogy mi összesen összetartozunk, egy egységet alkotunk. A legfontosabb alapja szerintem amire egy családot fel lehet építeni az a két ember közötti bensőséges, intim, rendkívül mély szeretet, szerelem. Ilyenkor el lehet mondani, hogy a születendő gyerekek tényleg a szerelmük gyümölcse és tényleg az anyuka a szíve alatt hordja ki a gyereket. Ez a bensőséges, intim kapcsolat szerintem csak a nagyon, mélyről jövő, öszinte, tiszta szeretetből képes kialakulni.
Semmi értelme olyan hosszabb párkapcsolatba belemenni, főleg gyereket vállalni ahol ez nincs meg, mert akkor egyrészről nincs harmónia a szülők között, másrészről mit fog megtanulni az a gyerek ? A diszharmóniát ? Naigen, nézzünk körül a mostani világban, ide vezet ha ész nélkül, lélek nélkül hozunk gyerekeket a világra és tanítjuk a diszharmóniára öntudatlanul. Egy családnak az lenne a feladata, hogy pont a lélek dolgaira tanítsa meg a gyereket, hogy ezen a Földön az egyedüli dolog ami számít az a lélek dolgai. Ha lélek nélkül teszünk dolgokat akkor diszharmónia, káosz keletkezik. Semmit sem tudunk továbbvinni a halálunkon túlra csakis a lelkünk tapasztalatait. Ez a világ múlandó, itt csak átutazóban vagyunk azért, hogy a lelkünk tapasztaljon. De ha egy mód van rá akkor a szeretetet tapasztalja. Ezért elhibázottak a túl fiatalon kötött és az anyagiakon alapuló házasságok vagy bármilyen indokkal kötött házasság amely nem az egymás iránti végtelenül mély, bensőséges, intim szereteten, szerelmen alapul. Arról nem is beszélve amikor két fiatal azt tervezi, hogy egymás MELLETT, barátként élve akar gyereket vállalni. Szerintem ennél nagyobb hibát elkövetni nehezen lehetne. Eleve a lélek nélkül kötött házasság már nagy hiba. Tipikus eset amikor érdekből vagy mert jön a gyerek vagy a szülők összeboronálják a gyerekeket rájuk vetítve a saját elképzeléseiket vagy csak mert a fiú és a lány már X ideje együtt vannak. Természetesen ezek mind-mind alap nélküli kapcsolatok. Aztán az így kötött házasságban megszületik a gyerek vagy azért mert az egyik fél fél, hogy kiöregedik vagy azért mert így divat és mindenki így csinálja és mit szólnak az emberek, hogy X éve együtt vannak és nincs gyerekük, megint a társadalmi elvárásoknak akaró megfelelés. Lehet az ilyen kapcsolatokat, lakóközösségeket családnak nevezni ? Mert szerintem nem, puszta lakóközösségek, semmi egyebek. Hogy időnként élnek álszent módon házaséletnek nevezett szexuális életet, az semmi több mint fizikai szex, minden csak nem szeretkezés. Ahol nincs alap oda mit építünk ? Tudunk családot építeni egy alap nélküli kapcsolatra ? Szerintem egyértelműen NEM !!!!!! Az ilyesmik nevezhetőek sok mindennek csak családnak nem. Azzal ne is próbálkozzunk, hogy egy alap nélküli kapcsolatot újraélesszünk... Újraéleszteni???? MIT?? Azt ami sose volt ? Újraéleszteni csak azt lehet ami volt, az alappal rendelkező kapcsolatot. Számomra egy több mint ellentmondásos a dolog... És az ilyen párkapcsolatban mit tanul meg a felnövő gyerek ? Hogy ilyen kell legyen a család, mert látta a szüleitől, mást nem tud, csak legfeljebb a saját kárán megtapasztalja, hogy más is lehet, milyen az amikor egy kapcsolatban van lélek, van érzelem, van szív. Szerintem az ilyen elhibázott házasságok csak egy módon javíthatóak: válással. Békében elválnak és mindegyik megkeresi az a felét akivel a lélek dolgait is meg tudja élni a kapcsolatnak és ily módon tanítja meg a gyerekeinek, hogy mely útat érdemes követni. Szerintem CSAK a lélek útját, ahol van érzelem, van szív, a két ember lelke egybefonódik, megvan a kettjük egysége és kialakul kettejük között egy nagyon mély, bensőséges, intim, szereteten, szerelmen alapuló kapcsolat. Létrejön a MI. És ezt a MI-t nem a házasságpapír tartja össze, hanem egy láthatatlan, de annál erősebb fonál, a szív fonala. Ilyenkor lehet családról gondolkodni... Egyébként nem és nincs is értelme, mert csak több kárt okozunk. Kérem, mindenki gondolja át, hogy milyen kapcsolatban él, van-e alapja és próbáljon abba az irányba mozdulni, hogy vagy feléledjen a régen kihunyt tűz vagy keresse meg az élete párját akivel ki tudja alakítani a fentebb leírt kapcsolatot. Higgyük el, hogy mindenkinek itt van a párja a Földön, csak meg kell keresni! Nekem egy felejthetetlen élmény volt amikor egyszer-kétszer láttam olyan idős párt, hogy menni alig tudtak, egymás kezét fogva totyogtak, de fogták egymás kezét és amikor a szemükbe néztem akkor egy fiatalos tűz lobogott benne és ahogy egymásra néztek, ahogy egymáshoz szóltak az maga volt a megtestesült szerelem, szívből jövő szeretet, még több évtized után is! Szerintem ez kellene a cél legyen! Kérem, célozzuk meg ezt! Higgyük el, hogy lehet, hogy most pillanatnyilag kellemetlen, rossznak tünik változtatni az eddigi jól bevált életmintákon, de a távlati lehetőség, hogy kapok lehetőséget arra, hogy megtaláljam életem párját és tényleg családot alapítsak egy sziklaszilárd lelki kapcsolatra!!
ÖZ : Párválasztás
Ebben a részben sok olyasmi van amit már egyszer leírtam, csak itt egy más szemszögből fogom meg a dolgokat.
A LEGFONTOSABB dolog, hogy amit itt leírok az MINDKÉT félre vonatkozik, mind a nőre, mind a férfire, tehát alapértelmezett a kölcsönösség és az egyenrangúság. Alapjában bukik az olyan párkapcsolat ahol az egyik fél nem nézi a másikat vele egyenrangúnak. Tipikus esete amikor a férfiak lenézik a nőket, hogy buták, szőkék, ügyetlenek. Csak egyet felejt el a tisztelt férfitársadalom, hogy a nők bármilyenek is legyenek ők képviselik ezen a színpadon az életet, mert ők képviselik a szeretetet, a szerelmet és ők képesek életet adni!
Kezdjük ott, hogy az én fogalmaim szerint egy embernek nem az a párja akivel házasságot köt - és itt megint utalok a magyar nyelv szépségére, hogy milyen szépen kifejezi két ember ilyen irányú kapcsolatát, hogy anyagi alapú, nem pedig lelki - hanem akivel meg tudja valósítani a test-szellem-lélek egységét harmóniáját.
Szerintem két dolog kell egy megfelelő párválasztáshoz:a szív és az ész egysége. Amikor a szívem és az eszem is ugyanazt mondja, hogy a másik a megfelelő pár számomra. Ha nincs meg a két dolog közt a harmónia akkor az illető csak vergődni fog egy idő után mint a láncravert állat és előbb-utóbb kidolgozódik az áldozat minősége, feltéve, hogy előbb nem lép ki abból a kapcsolatból ami szerintem a szenvedésnek, s vergődésnek a kivezető útja. Sem a vergődésnek, sem az áldozatnak nincs értelme. Viszont nagyon fontos, hogy a szív és az ész közül a szívnek nem lehet parancsolni, nem lehet irányítani. Egy szív vagy szeret valakit vagy nem, vagy tetszik neki a másik, vonzódik hozzá vagy nem. És ezt a vonzódást nem lehet megmagyarázni, mert az már belemagyarázás, másrészről az már az ész oldala. Igazán egy ember szívében egyszerre csak egyvalaki lehet, akiért az a szív dobog. Egymásután lehetnek többen, de egyszerre csak egy. Ésszel meg lehet dumálni egy ember fejét, hogy milyen jó lesz neki ha összeköti az életét a kiszemelttel, de ott nincs szív. Mindkettő kell, hogy érezzem a szívem legmélyéről, hogy a másik a párom és tudjam ésszel, hogy a másik mindent meg tud adni nekem amire szükségem van és vele meg tudom valósítani a testi-lelki-szellemi harmóniát és fenn is tudjuk tartani. DE NE felejtsük, hogy mind a két dolog kell: a szív és az ész és a szívnek NEM lehet parancsolni!
De nézzük más oldaról is a dolgokat: állítólag az ősidőkben amikor még az ember a természethez tartozott, volt egy szokás: egybekelés előtt a férfi és a nő megízlelte, megkóstolta, megszagolta, megtapintotta egymást. Ha tetszett a másiknak az íze, szaga, érintése és feltétel nélkül be tudta fogadni a másik ízét, szagát, érintését akkor lehetett szó frigyről, másképp nem. Szerintem igazuk volt, mert gondoljunk csak bele, milyen lehet csókolozni olyan emberrel akinek a leheletétől felfordul a gyomrunk, vagy szeretkezni olyan emberrel akinek számunkra büdös a bőre vagy undorító számunkra a bőrének az íze vagy engedni, hogy hozzám érjen egy olyan valaki akinek a bőrétől undorodom nem is beszélve, hogy nők esetében megukba engedjék azt a férfit akitől undorodnak? Hát nem kívánom senkinek, hogy megtapasztalja. Sajnos vannak ilyen tapasztalataim. És egy ilyen valakivel kösse össze az ember az életét? Ez még kínzásnál is rosszabb... Nem is beszélve arról amikor egy férfi nem véve tudomást a fentiekről ráadásul olyan szexuális dolgokra kényszeríti a nőt amitől annak nemcsak a teste tiltakozik hanem a lelke legmélye is visítva üvölt a lelki fájdalomtól és legszívesebben ott helyben öngyilkos lenne csak legyen vége ennek a szenvedésnek csak adott esetben ott vannak a gyerekek akiért feláldozza önmagát, értelmetlenül mondanom sem kell ... Sajnos elég sok ilyen van... De ez a dolgoknak csak az egyik fele, a másik fele, hogy képesek vagyunk-e hosszabb időn keresztül testileg-szellemileg-lelkileg harmóniában lenni a másikkal megerőltetés nélkül, úgy, hogy csak úgy jön a szívünkből? Ha mindezekre igennel tudunk választani akkor lehet gondolkozni hosszabb párkapcsolatban. Ha bármelyik tényező nem teljesül akkor ott nincs értelme tovább próbálkozni, mert csak szenvedés lesz a vége, tovább kell lépni addig amíg meg nem találjuk a párunkat. Természetesen a tapasztalgatáshoz is ad elegendő időt a Sors, erre való mindekinél a 21-28 éves kor, ez a szívcsakra ideje. Ilyenkor kell megtapasztalni a szerelmet, a szeretetet, a feloldódást. Nagyon sokan azt a hibát követik el, hogy fiatalon, 28 éves kor előtt kötnek házasságot, mondhatni tapasztalatok nélkül. Van szerelem, de nincs tapasztalat. Igaz ennek a szerelemnek kell később átminősülnie egy nagyon bensőséges, érzelmes kapcsolattá a másik emberrel, de ehhez tapasztalat kell. Nem hiába mondja egy másik öreg közmondás, hogy férfiember 30 éves kora előtt ne nősüljön. Szerintem nőnek sem volna szabad 27-28 éves kora előtt. Erre a testi-lelki-szellemi harmóniára, egységre gondol a mondás, hogy nem azok szeretik egymát igazán akik egymás szemébe, hanem akik ugyanabba az irányba néznek. Ilyenkor fordul elő, hogy amit az egyik kigondol azt a másik kimondja vagy megcselekszi. Akik egyben a barátok is, emberek is. Nem kell sokat beszélni, mert félszavakból is megértik egymást és ha valamiről beszélgetnek akkor nem kell dolgokat megmagyarázni és győzködni a másikat, hogy az egyik miért látja úgy dolgokat ahogy látja, mert a másik tudja, érti miről van szó, mert ő is úgyanúgy vélekedik a dolgokról. Amikor a másik puszta látványa maga a gyönyörűség. Az ilyen nő megszépül, gyönyörű lesz és csak úgy sugárzik és az ilyen férfi is. Csak úgy árad belölük a szeretet, a szerelem. Csak ilyet érdemes választani, szerintem. Azonkívül figyelni kell, hogy mikor alakul át a szerelem abba a bensőséges, intim, végtelen szeretetteljes állapotba amely már betonbiztos alapját képezheti egy hosszantartó kapcsolatnak. Mert ilyenkor mindig van hova visszanyúlni ha az idők során a kapcsolat megromlik van alap amire újra fel lehet építeni egy új házat, egy új kapcsolatot. Általános hiba, hogy egyrészt túl fiatalon kötnek házasságot az emberek, másrészről pedig, hogy nincs meg a testi-lelki-szellemi harmónia, az egység. Másik gyakori hiba, hogy a fiatalokat úgy adják össze vagy boronálják össze a szülők, hogy nincs alap, nincs harmónia. Igaz, ha lenne akkor nem kellene a szülőknek beleavatkoznia... Ilyenkor történik az, hogy a szülők kivetítik a saját képzeletvilágukat a gyerekeikre, velük próbálják meg megvalósítani a saját álmaikat, mondjuk egy olyan házasságba hajtják bele a gyereküket ahol jó gazdag a másik fél. Igaz, hogy nem szereti a másikat, de hát kit érdekel, majd ellesznek egymással, de van pénz, pénz, sok pénz és majd mehetnek ide vagy oda, megvehetnek mindent a gyerekeiknek. Csak éppen azt felejtik el, hogy pont azt veszik el a gyerekeiktől ami SEMMIVEL nem lehet ezen a Földön megvenni: az érzelmeket. A szabadságát, hogy azzal kösse össze az életét akivel ő akarja, akivel szemben vannak érzelmei.
Másik fogalom amire ki kell térni, a házasság fogalma. Sajnos ez a fogalom egy földi, jogi, társadalmi fogalom, nem a Fenti világ fogalma, ott ezt nem ismerik és nem is hiszem, hogy elfogadnák. Földi dolog... A házasság két ember kapcsolatának a jogi megfogalmazása és innentől kezdve egyszerűbb minden jogi eljárás és főleg a társadalmi elvárásoknak is eleget teszünk. De jaj annak a két embernek akinek megromlott a kapcsolata és csak egy idióta papír tartja össze őket!!!! Mert szerintem egy igazi párkapcsolatban TELJESEN fölösleges a papír, a felek úgyis együtt maradnak, függetlenül attól, hogy van-e papír vagy sem. Egyik legnagyobb hiba, ha a házastársamat a vagyoni helyzete vagy bármi olyan tényezője alapján választom és nem a fentiek szerint leírtak alapján: íze, szaga, érintése, tapintása, érzelmei, a vele való harmónia miatt.
Kétfajta párkapcsolat létezik:alapnélküli és van alap. Az alapnélküli az amikor a kapcsolat kezdetén nem alakul ki egy kölcsönös, bensőséges, intim, szeretetteljes, szerelmes kapcsolat a két fél között. Ezek az esetek amikor ilyen-olyan indokkal köti össze a két ember az életét. Vagy a szülök boronálják össze a fiatalokat vagy az egyik fogja meg a másikat vagyonnal vagy gyerekkel vagy bármi mással. Ezek a kapcsolatok olyanok mint az ingoványra épített düledező viskó, amelyet ideig-óráig lehet tákolni de előbb-utóbb összedől és csak az a kérdés, hogy kit temet maga alá adott esetben a szó szoros értelmében vagy időben észbekapnak a felek és békében elválnak addig amíg nincs túl sok áldozat és nem gyülölik meg egymást. Az alappal rendelkező kapcsolatoknál általában elöszőr van egy lángoló szerelem amelyből kialakul egy félig szerelmes, félig szeretetteljes, nagyon bensőséges, intim kapcsolat, az egységérzése, megszünik a Te, Én léte és belülről jön a MI létrejötte, már nem vagyunk férfi és nő, nincs a két különálló ember hanem csak a MI ketten, tökéletes egységben, mint ahogy a Ying-Yang is egy tökéletes körré egészíti ki egymást. Ez képezi a biztos alapját egy hosszantartó kapcsolatnak amire akár egy várat is fel lehet építeni és nem kell tákolgatni, mert dől össze. És ha rés keletkezik valahol a falon akkor vissza lehet nyúlni az alaphoz és akár le lehet rombolni az egész addig felépítményt és egy újat felépíteni. Meglátásom szerint az alapnélküli kapcsolatokat nincs értelme még elkezdeni sem, nem is beszélve arról, hogy évekig benne szenvedni. Az ilyenekből ki KELL lépni és megkeresni azt akivel ez felépíthető. Az alappal rendelkező kapcsolatoknál szerintem elsőre mindenképpen elöszőr meg kell próbálni visszanyúlni a az alapokhoz és arra támaszkodva újra feléleszteni a tűzet természetesen megbeszélve a dolgokat, hogy hol, ki, mit rontott el, de ha olyan mélyek a sebek, hogy képtelenek túllépni a felek a dolgokon akkor sajnos itt is csak a válás segít, viszont ebben az esetben mindkét félnek van tapasztalata, hogy mit is keressen és újra kell kezdeni egy másikkal.
Hűség... Ez szerintem megint egy olyan dolog amely vagy jön belülről vagy nem. Ki lehet érdemelni, de kikényszeríteni nincs értelme, mert előbb-utóbb félrelép az illető. Úgy kell viselkedni, hogy a másiknak esze ágába se jusson félrelépni, mert mindent megadok neki amire szüksége van: szív és ész harmóniáját és a test-szellem-lélek egységét. Ha megkapja akkor biztos, hogy nem fog máshoz menni.
Önmagam legyek... Csak akkor van értelme egy párkapcsolatnak ha abban a felek képesek önmagukat adni, mindenféle álarc nélkül. Az álarcok az utcára, a társaságba, a tárgyalásokra valók, mindenhova de NEM a párommal szemben. Ne akarjak megfelelni a másik elvárásainak, mert akkor az már nem én vagyok hanem egy olyan valaki aki a másik elvárásainak megfelelően viselkedik, megtagadtam, feladtam önmagamat. Nincs az a cél, az az indok amiért az embernek szabad lenne feladnia önmagát.Nem szabad, mert akkor már NEM a saját vállalt Sorsfeladatomat teljesítem hanem a másikét, elszámolni pedig a sajátommal fogok, nem a másikéval. Férfiak szokták a nőket belekényszeríteni ilyen elvárás-rendszerbe mindenféle zsarolással, pl gyerekkel és ha egy idő után a nő mégis lázadni mer akkor rögtön jön a fejére koppintás, hogy hogyan gondolja, mert hát hosszú ideig müködött a dolog és most miért nem müködik tovább és jönnek a különbőző testi-lelki zsarolások amelyek végképp nem vezetnek sehova.
Természetesen minden amit fentebb leírtam CSAK akkor müködik, ha ez a kereslet-kínálat kölcsönösen müködik MINDKÉT fél részéről. Amikor csak az egyik fél fülig szerelmes a másikba de a másikban nincs vonzódás hozzá, akkor megint ott vagyunk, hogy mi értelme az egésznek ? Ez már birtoklás és nem szeretet, erre fentebb már kitértem. Ebből legfeljebb egy emberi barátság alakulhat ki, de az nem párkapcsolat, hanem emberi. Súlyosabb a helyzet ha vannak gyerekek, mert nekik pont az alapokkal rendelkező párkapcsolatot kellene megtanítani. A lehető legrosszabb eset amikor egy alapok nélküli HÁZASSÁGBA - jól figyeljünk, azt mondtam házasság és nem párkapcsolat - gyerekek születnek !!!!!!!!!!!!!!!!! Mit fog ez a gyerek tanulni ? Hogy a szülők állandóan veszekednek, vita, feszültség van közöttük, hogy nincs szeretet, csak elvárások, az egyik erre menne a másik meg arra ? Azt, hogy pl anyám feláldozza magát apámnak, csak, hogy béke legyen - ez a béke mindenáron a női, a Vénuszi minőség egyik lehető legalacsonyabb szintje - és szép lassan beletörödik, belefásul aztán egyik reggel már nem kel fel és ott maradnak a gyerekek anya vagy apa nélkül. Kell ez ? Mert szerintem nem... Sokkal előremutatóbb ha fogom magamat felvállalom, hogy nincs alapom a másik emberrel, kielemezzük a tanultakat, a tapasztalatokat és közös megegyezéssel, békében szétválunk, esélyt adva egyrészről mindkettőnknek egy jobb kapcsolathoz, másrészről pedig megmutatjuk a gyerekeknek, hogy igenis van az embernek bátorsága és ereje ahhoz, hogy akár a semmiből újrakezdje az életét. Szerintem inkább ezt a példát kell továbbadni a gyerekeknek, nem pedig a szenvedés, a beletörödés, az önmagam feladása példáját. Ha a szülők útjai szétválnak attól még az anyuka anyuka marad és az apuka apuka marad, az új kapcsolat nem fog az anyu vagy apu helyébe lépni. Az új kapcsolatnak tudomásul kell vennie, hogy más az apuka vagy anyuka és úgy kell viszonyulni a gyerekekhez. Bár ha kialakul az áhított alap akkor ez automatikusan jönni fog belülről és az új kapcsolat nem fogja akarni átvenni az anyuka, apuka szerepét. Nem is beszélve arról, hogy a két fél között kialakuló bensőséges kapcsolat olyan embereket is képes megfordítani akikről nem is álmodtunk, akik az új kapcsolatot ellenezték. Tapasztalat.... Azonkívül a gyerekek is sokkal kiegyensúlyozottabbak, békésebbek lezsnek ha kikerülnek abból a feszült környezetből. Egyik félnek sem szabad elnyomnia önmagában jelentkező dolgot mert az már megint önmagunk megtagadása és ezáltal valamit elnyomunk magunkban és minden elnyomott dolog előbb-utóbb utat tör magának és akkor képes elemi erővel kitörni. Semmit sem lehet elnyomni, mert vagy betegség vagy kitörés lesz a vége. Arról nem is beszélve, hogy az az igazi bátorság amikor valaki elismeri azt, hogy én erre vagy arra nem vagyok képes, beismeri, hogy mi ketten nem tudunk együttmüködni és kilép. Ezzel tulajdonképpen önmagunk saját korlátait ismerjük el, amiben semmi baj nincs sőt az egyik legmagasabb tett, a Fenti világ szemében. Ez természetes dolog, nem vagyunk egyformák, mindenki egyedi és megismételhetetlen és ennek így kell lennie, így van rendjén. Mindeki más és más Sorsfeladattal érkezik a Földre, tehát semmi gond nincs abból, hogy ha két ember nem egyezik. Vonják le a tanulságokat és lépjenek tovább, az élet a változás. Attól, hogy valaki kilép egy kapcsolatból attól a dolgok nem válnak meg nem történtté, attól még a gyerekei az övéi lesznek, ő marad az anyuci vagy az apuci, senki sem vitatja és nem is lehet. De kérem ismerjük be, ha egy kapcsolat nem müködik, ismerjük be a saját hibáinkat, ismerjük be, hogy kettőnk világa nem kapcsolódik egymáshoz, más-más világban élünk, más-más az érdeklődési körünk, más az ideálképünk, nézzünk szembe saját korlátainkkal és lépjünk ki, ne kínozzuk a másikat, adott esetben a gyerekeket... Természetesen mint mindenre ez is kölcsönös kell legyen, mert az nem elég, hogy nekem Te vagy az ideálom és ezért én mindent megpróbálok, hogy magam mellett tartstalak és nem érdekel, hogy Neked nem én vagyok az ideálod és akarom, hogy kelljek Neked én kellek és akarom, hogy szeress!! Kölcsönösség, egyenrangúság, szerelem, szeretet, szív és ész egysége, testi-lelki-szellemi harmónia, nyitottság szerintem ezek visznek előre, ilyen kapcsolatban érdemes csak gondolkozni, csak ilyet érdemes elkezdeni!
ÖZ : Szeretkezés
Hát meg kell valljam, hogy kellett több mint 36 év, hogy rájöjjek, hogy mi is tulajdonképpen a szex és a szeretkezés közti különbség. Amíg nem találkoztam egy olyan nővel akit szívből szerettem addig szexeltem, az a nő tanított meg, hogy mi is a szeretkezés. Ez van...
Itt megint kiemelném a magyar nyelv szépségét amely különbséget tesz a két dolog közt: szex=szexualitás lélek nélkül, szeretkezés=szexualitás lélekkel mert ilyenkor csináljuk a szerelmet.
A szex esetében CSAK a fizikai test élvez vagy ahogy annak idején valaki mondta a hús öröme. Nincs lélek csak a puszta fizikai test. Nagyjából ilyenek az egyéjszakás kalandok, amikor a test éhségét elégítjük ki. Aláírom, hogy ezt is meg kell tapasztalni, főleg a fentebb említett tanulóidőszakban azért, hogy az ember érezze tapasztalja meg ezt is. Többek közt ebben a tanulóidőszakban kell úgymond az embernek kiélnie ilyen irányú vágyait, kell tapasztalatokat gyűjtenie. Ilyenkor a testem élvezi a másik testét.
Szeretkezéskor sokkal többről van szó: ilyenkor jön tulajdonképpen létre a test-szellem-lélek egysége, mert lényem élvezi a másik lényével való együttlétet. Ilyenkor tulajdonképpen testünkkel fejezzük ki a másik iránt érzett szerelmet, szeretetünket. Együtt örül a test, a szív és az ész és az egész egy fantasztikusan erős boldogság, szívből jövő boldogságérzéssel párosul. Szerintem ezt kellene megélni....
ÖZ : Szenvedés itt a Földön
Ha jól tudom Buddha annak idején azt mondta, hogy igen, szenvedés van, de megszűntethető. Azért vagyunk itt a Földön, ezen a színpadon, hogy tanuljunk. Ahogy egy könyvben olvastam, a boldogság a helyesen járt út mellékterméke. Valahogy nekem is az a tapasztalatom, hogy amikor az ember nem a választott Sorsfeladatát végzi akkor a rossz utat tényleg szenvedésként éli meg. A Sors mindenféleképpen a választott út irányába terelgeti az embert és a terelgetés ellen való szegülés hozza a szenvedést. Elöszőr jönnek a finomabb figyelmeztetések, aztán ahogy azokat nem vesszük figyelembe egyre durvábbak lesznek, egészen addig amíg már a lélek tiltakozása át nem tevődik fizikai szintre másnéven kitermelődik a betegség. MINDEN betegség lelki eredetű, vagy kitermeli az illető vagy azt válassza születése előtt. MINDEN betegség tanító jellegű! Pl egyik ismerősőm, aki eléggé agresszív megnyilvánulású, az egyébként jó állapotú autója kigyulladt és kiégett a motortér. Ki kellett hívni a tűzoltókat, hogy eloltsák. Minden betegség egy megállj, mert nem jó irányba halad a szellemiség. Elöszőr enyhébb formájában jelentkezik, de aztán vagy nem múlik el vagy rosszabbodik bármit is tegyenek az orvosok. A végső figyelmeztetés pl egy rák amelynek az az üzenete, hogy drága barátom vagy fordítasz 180 fokot az életeden vagy nincs tovább olyan mértékben eltértél a vállalt feladattól. És milyen érdekes, hogy a rákos beteg mindig akkor tudja meg, hogy mennyi ideje van hátra amennyi idő alatt bőven van ideje fordítani önmagán. Orvosilag vannak dokumentált esetek amikor a rákos beteg mindenféle külső hatás nélkül meggyógyul, ilyenkor sikerült fordítania önmagán.
Az egyébként helyesen járt út legfőbb ismertetője, hogy az illető egészséges, még a torokgyulladás is elkerüli és, hogy nagyjából simán mennek a dolgai. Ilyenkor mondhatja magáról az illető, hogy boldog, mert sikerülnek a dolgai. Tehát lehet boldognak lenni itt a Földön is csak az embernek tudatosan kell élnie, végeznie kell a választott Sorsfeladatát és akkor boldog lesz. Nem értek egyet azzal a kijelentéssel amit nemrégiben hallottam, hogy azért vagyunk itt a Földön, hogy szenvedjünk és csak a szenvedés által tanulunk. Ez szerintem nem teljesen igaz, ez sajnos az alacsony megélési formája. Szerintem azért vagyunk itt a Földön, hogy tanuljunk, méghozzá a dolgok magas megélési formáját. Pl a Neptunuszi minőség alacsony megélési formája a cigerattázás, az alkoholizmus és minden ami a szellemet ködösíti. Magas megélési formája a mély lelki harmónia és az összegzés. Egyébként a Sors a barátunk, mindent megtesz, hogy minket a választott útra tereljen, minduntalan jelzéseket, üzeneteket, figyelmeztetéseket küld nekünk. Aki odafigyel és veszi a fáradtságot, hogy elemezze azokat és a kapott információk alapján módosítsa életét annak sok gondja nem lesz az életben. Aki nem figyel és megy a mindenféle divathóbort után meg mások elvárásai alapján éli az életét az ne csodálkozzon, hogy időnként nem várt fordulatok következnek be az életébe. Tehát lehet boldogan élni itt a Földön csak úgy kell élni.
ÖZ : A Föld mint színpad
Legjobb tudomásom szerint ez a Föld egy színpad, az érzelmek, vágyak, érzések, megtapasztalásának a színpada. Ide azért születünk le, hogy minden érzelmet, vágyat, érzést megéljünk. Az érzelmek központja az emberi testben a szív. Nagyjából minden szervünknek tudunk parancsolni, egynek nem, ez a szív. Ezért van az, hogy vagy tetszik valaki vagy nem és nem tudjuk megmagyarázni, hogy miért nem. Vagy vonzódik a szív a másik szívéhez vagy nem. Meg lehet észérvekkel magyarázni, lehet kitalálni magyarázatokat, de tulajdonképpen az igazi okot senki sem tudja, csak a szív ott belül, mélyen.
Érdekes felismerésre jutottam a múltkor: az embernek tudomásunk szerint 7 energiaközpontja, csakrája van: tő-, szex-, hasi-, szív-, torok-, homlok- (harmadik szem) és fejtetőcsakra. A szívcsakrát szokták még hídnak is nevezni. Felismerésem az volt, hogy alső három csakra (tő, szex, hasi) a földi szintet, a felső három csakra (torok, homlok, fejtető) a fenti világ szintjét képviseli. A két szint között a kapcsolatot a szív képviseli másnéven mondva, a felső világba csak a szereteten keresztül lehet feljutni.
ÖZ : Nő és férfi, egyenrangúság
Nő és férfi... Hold és Nap, Vénusz és Mars, ember és ember, a szív és az ész, oly sok dolognak a megnyilvánulásai vagyunk. Nagyon fontos leszögezni más most az elején, hogy egyik sem több vagy kevesebb a másiknál, mert nem lehet őket egyforma mércével mérni s mint tudjuk az iskolai tanulmányokból csak az azonos mértékegységgel mérhető dolgokat lehet összehasonlítani. De itt, ebben az esetben, nincs egyforma mérce, csak annyi, hogy amit az egyik fél tud azt nem tudja a másik és itt nem az iskolapadban megszerezhető tanulmányokra gondolok...
Ez a világunk poláris világ és ezalól nem vagyunk kivételek magunk sem. A Nő képviseli a Holdat, a Férfi a Napot. A Nap mindenkit egyformán szeret, mindenkire szorja az éltető energiáját, de igazán csak EGY Hold fürdik a Nap külön neki szánt sugaraiban. A Hold csak EGY Napot imád, csak egy Naptól fogadja el a világosságot, csak EGY Nap fényében pompázik. Asztrológiailag a Hold képviseli az érzelmeket, nála tevődik fel az a kérdés, hogy hogyan érzek, milyenek az érzelmeim, hogyan bánok az érzelmeimmel. A Hold minőségnek, mint szeretetnek, három megnyilvánulása van: a befogadó szeretet, a tápláló szeretet és az elengedő szeretet. A Nap minőség a feltétel nélküli szeretet, az éltető energia, a rálátás. Figyeljük meg, hogy mind a két oldal a szeretetről szól. Az egyik a szeretet hármas minőségéről, a másik a feltétel nélküli szeretetről. És itt szoktak általában félrecsúszni az emberek, mondjuk nem csoda, mert ez az egész jelenlegi társadalmi berendezkedés minden csak nem az aminek lennie kellene. Szerintem a jelenlegi társadalmi elvárások pont ennek a két minőségnek az alacsony szintjét képviselik. Mint említettem volt minden megélésnek van egy alacsony és egy magas szintje. Amit én per pillanat látok a társadalomban: a férfinek uralkodnia kell a nő fölött és a nőnek fejet kell hajtania a férj, az ura személyisége előtt, tegyen az bármit a nőnek bele kell törödnie, akár az élete árán is fenn kell tartania a családnak nevezett társadalmi tákolmányt. A Nap minőség alacsony szintje az uralkodás, a zsarnokság, a Hold minőség alacsony szintje a befogadás, táplálás és az elengedés képtelensége. Jelenleg a társadalomban pont ezeket várják el a férfiaktól és nőktől, szó sincs az érzelmekről, szó sincs az egyenrangúságról. Mondjuk kiváncsi vagyok, hogy azok hogyan számolnak el az életükkel akik mások elvárásai szerint élnek, nem pedig a saját értékrendjük szerint.
A nőiség másik megnyilvánulása a Vénuszi minőség: a szépség, a szerelem, a harmónia, a termékenység, a művészetek. Tipikus alacsony szintje a harmónia mindáron, amit szintén előszeretettel erőltetnek rá a nőkre az önmaguk egojától és nagyságától eltelt férfiak. És az a nő aki szereti a gyerekeit csak azért hajtja igába a fejét és vág jóképet mindenhez, hogy a mellette levő férfi dicskedhessen a külvilágnak és mélyen (le)tisztelt társadalomnak, hogy ő milyen jó családfenntartó. Igaz, hogy rohad belülről az egész azt senki se látja vagy inkább nem akarja látni, mert az ugye nem illik bele a társadalmi elvárások kereteibe és ha szerencsétlen nő esetleg megpróbálna szabadulni akkor rögtön megjelenik a díszes társadalom, hogy hogy képzeli, micsoda dolog, meg stb hülyeségek és visszanyomják az elöző helyzetbe. A férfiasság másik megnyilvánulása a Marsi minőség: alacsony szinten harc, agresszió, magas szinten az a tűz, az az energia amely felfele emel. Ugye nem nagyon hallunk olyan párokról ahol a férfi és a nő kiegészíti egymást és rakétaként emelik egymást testileg-szellemileg-lelkileg, viszont annál többet hallunk, hogy ilye-olyan agresszió történt itt-ott. Sőt csak ezeket emeli ki az összes társadalmi trendi újság, tv, rádió, ezen csámcsognak az emberek, ennek van szenzációértéke. Akkor NE csodálkozzunk, hogy olyan sorban vannak a nők amilyenben vannak és a férfiak is az agresszív oldalát élik meg a dolgoknak. Ezt hallják mindenhonnan, ez folyik a vízcsapból is, a most felnövő nemzedék csak ezt látja és azt fogja megtanulni, hogy ezt kell csinálni, így kell élni. Honnan is tudnának mást, hisz mindenki ezt mutatja, mindenhonnan csak ezt hallani, látni ???
Aztán ott a szív és az ész kérdése. A nők egyértelműen a szív lényei vagy legalábbis annak kellene lenniük. Ők hivatottak itt a Földön az érzelmek hordozására, nekik a szívükre kellene hallgatni, minden cselekedetükben. Egy gyufaszálat nem volna szabad odébb tennük csak ha szívük is így diktálja! Mert bármit is tesznek ami az eszük diktál és nem a szívük, rögtön a saját női mivoltuk ellen cselekszenek. A férfiak pedig az ész lényei. Nekik főleg az eszüket kell használniuk. Rájuk pont fordítva vonatkozik amit az előbb említettem, ha a férfiak a szívük szerint cselekszenek akkor a saját mivoltuk ellen tesznek. És ha már ilyen jól meghatároztuk a dolgokat akkor kavarjunk is a rajta egy kicsit: szerintem akkor tökéletes egy párkapcsolat ha, mint egy mérleg két serpenyője, abban egyensúlyban van a a szív és az ész. Természetesen mivel a Földön vagyunk ezért mindennek az alapja a szerelemből kialakuló bensőséges, intim szeretet. Ekkor tud egy nő igazán nő lenni a szeretet, imádott férfi oldalán s mint ilyen a férfi is csak akkor képes igazán férfi lenni. És itt jön be az egyenrangúság, az egyenjogúság. Amíg ez nem teljesül addig csak egy házi ribancot eltartó zsarnokról beszélhetünk. Egy kicsit kisarkítottam, de tulajdonképpen így van. Amíg a két ember kapcsolat nem a besőséges, intim szereteten alapszik addig nem beszélhetünk nőről és férfiről. Addig tulajdonképpen egyik sem képes megélni a saját minőségének a magas szintjét. Ezt a színpadot az érzelmek vezérlik és annak pedig a szív a meghatározója és HÁLA a Fentieknek nem lehet parancsolni!!!
Azért gondoljunk csak bele, milyen tökéletesen elrendezte a Fenti világ ezt a kérdést is: a férfi mint a tűz képviselője kétszeresen is (Nap, Mars) ő az aki behatol és képes megtermékenyíteni a nőt aki az érzelem képviselője képes befogadni őt. Táplálja a méhében növekvő magzatot majd elengedi szüléskor. A férfinek pedig az lenne szerintem a dolga, hogy mind a nőre, mind pedig a felnövő gyerekre felemelőleg hasson. Ez mind nagyon szép és jó dolog, csak egyet SOSE felejtsünk el, hogy hol is vagyunk ? A Föld nevezetű színpadon, ahol az érzelmeket, érzéseket, vágyakat kell megtanulni. Tehát szerintem egy férfi akkor tud igazán férfi lenni ha őt egy nő teljes szívéből szereti és szintén egy nő akkor képes igazából nő lenni ha egy férfi szeretete ragyog rá. Kölcsönösen, egyenrangúan, egyformán, oda-vissza. Csak így müködik, sehogy másképp. Bármi mást próbálunk, nem fog müködni. Szerintem a mai világunk azért tart itt többek között, mert a férfiak lenézik a nőket, hogy buták, nem értenek semmihez. Lehet, hogy egy nő nem tud autót szerelni, de nem is az a dolga. Viszont ha szerelmes egy nő akkor olyan ebédet képes főzni, hogy a Fentiek is leszállnak ebédelni! Ilyet egy férfi sem képes vagy csak nagyon kevés, mint ahogy nagyon kevés nő tud autót szerelni. Ha jól tudom akkor ezt történelmileg is alátámasszák tudtukon kívül a történészek, hogy minden sikeres uralkodó mögött ott volt szerelmes, szerető feleség. Persze, mert akkor volt képes az uralkodó tényleg felszínre hozni a Napságát, mert volt egy Hold mellette aki támogatta érzelmileg.
Elítéljük azokat a társadalmi berendezkedéseket amelyek kisebbrendűnek tekintik a nőket és az "értékes" ember a férfi. Adják-veszik a nőket mint valami tárgyat. Tulajdonképpen nem ezt teszi a nyugati társadalom is ? Szerintem pont ugyanezt, csak titokban. Lenézik a nőket, rosszab fizetést kapnak ugyanazon munkáért, butának nézik őket és besorolják őket a konyhába. Ok nem adják el őket, de szerintem a lényegen nem változtat. A nők elnyomásának egyik nekem szenbetűnő formája a jelenlegi névváltoztatás házasság esetén: ideális esetben a nő teljesen átveszi a férje nevét, pl. Kovács Istvánné. Ő mint Bezerédi Hajnalka megszünik létezni. Ez az elnyomás. Ez alól egy kitörési próbálkozás formája a Kovácsné Bezerédi Hajnalka névalkotás. Itt sem az összeolvadásról van szó, hanem a Te meg az Én-ről nem pedig a közös MI kialakulásáról szól amiről kellene, hanem valamilyen különélésről. Szerintem a MI kialakulásának az egyik alapfeltétele az olyan névalkotás, hogy a házasságkötés után a férj neve Kovács Bezerédi István lesz, a feleségé pedig Kovács Bezerédi Hajnalka. Ha jól emlékszem akkor az őskorban volt egy olyan társadalmi forma, hogy matriárkátus (nem biztos, hogy így írják). Lényege az volt, hogy a nők irányították a társadalmat, és a gyerekeket is az anyjukról nevezték el, mert az volt a biztos. Nem volt házasság, úgy alakultak a párok ahogy jött vagy ahogy akarták. Aztán felváltotta a patriárkátus (szintén nem vagyok biztos, hogy jól írom) ahol kezdődőtt a nők elnyomása. Személy szerint támogatnám a matriárkátus visszaállítását.
A női szerep kihangsulyozása szerintem sokkal fontosabb az olyan "családoknál" ahol leánygyermek van, ugyanis ők fogják továbbvinni a látott családmintát és nekik kellene a szívüket használva jobb belátásra téríteni ezt a hülye férfitársadalmat. Nekik kellene megmutatni, hogy a szív a lényeg és nem a pénz, a hatalom. Ezért KÉREK minden nőt, hogy CSAK a szívükre hallgassanak és CSAK olyan férfi mellett kötelezzék el magukat ahol a kölcsönös szeretet, szerelem létezik és akivel ki tudják alakítani azt a bensőséges, intim, szerelemteljes, szeretetteljes viszonyt ami egy párkapcsolathoz kell!!!
ÖZ : Kötelesség, szeretet, szerelem és döntés
Egyszer engem beugrasztottak, de nagyon arról, hogy nekem "kötelességem" visszamenni ahhoz a feleségemhez akit nem szerettem és akitől azóta el is váltam és hagyjam ott azt a nőt akit viszont szívből szerettem. Megtettem, de állítom, hogy életem egyik legnagyobb hibája volt. Bár ha azt nézzük, hogy ezzel kellett megtanulnom egy csomó dolgot akkor viszont kellett... Akkor lássuk: leszületünk a Föld nevű színpadra ahol meg kell élni és tanulni a szeretetet, szerelmet, vágyakat, érzelmeket. Leszületünk különböző feladatokkal, de tulajdonképpen a lényeg ugyanaz, megtanulni az érzelmeket, érzéseket, vágyakat, szeretetet, szerelmet. Tehát ez a kötelességünk !!!!!!!!!!!!!! Kötelességünk megtanulni és megtanítani a gyerekeinknek, akik egyébként szintén ugyanezért születnek le, hogyan kell szerelmesnek lenni, hogyan kell szeretni. Szeretni és szerelmesnek lenni, de hogyan ? CSAKIS őszintén, TELJESEN nyított szívvel, odaadóan, tisztán szabad és kell. És itt jön be az előző bekezdésben írottak, hogy mivel ezen a Földön a nők kell képviseljék a szerelmet, a szeretetet ezért az ő feladatuk, hogy milyen példát adnak a gyerekeiknek !! Csak olyan példát szabad adni szerintem amelyben a gyerek megtanulja, hogy milyen őszintén, tiszta, nyított és teljes szívvel szeretni valakit. Na és ezt lehet családnak nevezni. Ahol ez nem teljesül az nem család ! A családra a szeretet, a nő és a férfi határtalan egymásiránti szerelme, a lelki melegség a jellemző, az egység. Az egység alatt azt értem, hogy a férfi és a nő egy egységet képez, harmóniában vannak testileg-lelkileg-szellemileg. Nem pedig mint ahogy jelenleg is általánosan tapasztalható, hogy van a férfi és a nő, ketten vannak egymás mellett, az Én és a Te állapotában és telnek a napok, egyik elvan erre a másik meg amarra. Időnként találkoznak, megbeszélik a gyerekeket és a Barátok Közt-nek a legutolsó részét, aztán este találkoznak az ágyban, szexelnek és NEM szeretkeznek egyet és utána kimerülten egyik egyik, másik pedig másik irányba fordul és alszik..... Ez NEM család ! Természetes, hogy az ilyen kapcsolat előbb-utóbb szétmegy, mert nem ezt kell megtanulni itt a Földön ! És ha netalántán valamelyik szerencsétlen fél mégis beleerőszakolja magát ilyen kapcsolatba mert valaki nagyokos megdumálja a fejét, mint ahogy nekem is tették és engedtem, hogy ilyen meg olyan kötelesség, mert az erkölcs, meg ez, meg az a BAROMSÁG, akkor jelenik meg az értelmetlen szenvedés amely előbb-utóbb kidolgozza magát valamilyen jópofa betegségbe és szép lassan elviszi az illetőt. És ekkor kérdem én, milyen példát látnak a gyerekek ? Olyan, hogy szenvedni kell mert a "kötelesség" amit X vagy Y mondott, mert az anyám is így csinálta... Az anyád is hülyén csinálta, mert tanította volna meg azt a gyereket, hogyan kell őszintén szerelmesnek lenni, tiszta, nyított szívvel szeretni valakit. És szép lassan öröklődik szülőről gyerekre ez a példa. Sajnos... És itt jön be a SAJÁT döntés ÓRIÁSI szerepe ! Józsi mondta el nekem, hogy TELJESEN mindegy, hogy hogyan dönt az ember egy adott szituációban és az is mindegy, hogy milyen döntést hoz, de ha hoz egy döntést akkor az a döntés az ÖVÉ legyen és ne más hatására, nyomására hozza meg, mert akkor az nem az ő döntése!!!! Ha tényleg szívből hozza az ember a SAJÁT döntését akkor az fog adni akkora erőt, hogy végig is vigye, függetelenül attól, hogy ki mit gondol vagy mond, vagy milyen akadályokkal találkozik. Miután otthagytam barátnőmet és visszamentem a feleségemhez egyből sivár, hideg, lelkileg hideg lett az életem, szenvedtem ettől a hidegségtől. Olyasmi mint amikor kinn találja magát az ember egy jeges, hideg, szélfutta pusztában ahol 100 km-es körzetben egy teremtett élő lélek sincs, minden étel, ital nélkül. Beletörődtem, hogy nekem az életemben nem lesz szerelem, szeretet, melegség. De összeszedtem magamat és meghoztam a SAJÁT döntésemet és elváltam és szabad vagyok, magam ura vagyok és képes vagyok újra szeretni, szeretni tiszta, nyitott szívből, őszintén ! Megéreztem a SAJÁT döntésem hatalmát, erejét mert most már TUDOM, hogy ennek van tényleg ereje és képes keresztülvinni minden akadályon ! Ha egy döntésnek az az eredménye, hogy családnak nevezett életközösség megy szét, akkor ezt kell tenni ! És ez igaz MINDENRE ! A lényeg, hogy ha dönt az ember csakis olyan döntést hozzon ami az ŐVÉ és nem befolyásolja senki és semmi !
A másik, hogy ha a gyerekeim apjával vagy anyjával nem tudok együttmüködni akkor meg kell tanulni a tanulandókat és tovább kell lépni, meg kell keresni azt a valakit akivel ki tudom alakítani a családot, ahol nyíltság, őszintség, szerelem, szeretet, bizalom, bensőségesség uralkodik. Lehet, hogy nem megy egyik napról a másikra, de akkor is ezt kell tenni, mert ezt kell megtanulni ! És nem kell megdumálni magamat, hogy de azért szeretnem kell ezt az embert mert jó ember, a gyerekeim apja, anyja, mert ezért vagy azért... Tudom őt tisztám, őszintén, nyitott szívvel szeretni vagy sem ? Ha nem akkor tovább kell lépni... Mindenkinek megvan a párja, csak meg kell keresni... Az kevés, hogy szeretem mint embert, egy hosszútávú kapcsolathoz nagyon kevés. Emberként lehet szeretni a koldust is és mégsem élek vele. A gond ott szokott lenni, hogy egyik embert tudom szeretni, s másikat nem és nem tudom megmondani, hogy az egyiket miért igen és a másikat miért nem... Hála Istennek ez nem egy racionális ésszel befolyásolható dolog, hanem vagy van vagy nincs. Ha nincs tudomásul kell venni és tovább kell lépni és addig lépkedni amíg meg nem találom akibe szívből szerelmes tudok lenni és képes vagyok őt őszintén, nyitott szívvel, teljes szívemből szeretni! Ennek van értelme és ez vihető tovább!
Szokták azt a hülységet mondani, hogy nem azért vagyunk itt a Földön, hogy boldogok legyünk, hanem hogy tanuljunk! Ez így ebben a formában hülyeség! Azért vagyunk itt, hogy tanuljunk, ez rendben is van... De lehet azt tenni örömmel, boldogan és lehet azt tenni szenvedve is.... Ki mit választ... Józsi is ugyanezt mondja, nem feltétlenül kell szenvedni... Ahogy Osho mondja, hogy a boldogság a helyesen járt út "mellékterméke", nem a cél, a cél a tanulás, de lehet azt örömtelien is megélni... Te melyiket választod?
Sok olyan kapcsolatot látok ahol azért maradnak együtt a felek mert a gyerekek fele a "kötelesség". Nincs meg a szeretet, a melegség a nő és a férfi között, vannak úgy bele a világba. Ez nem család és sajnos ezt a mintát fogják továbbvinni a gyerekeik és az ő gyerekeik. Nem az a kötelesség, hogy kitartok a másik mellett ha törik ha szakad a saját szívem ellenébe, mert mások ezt súlykolták belém és én képtelen vagyok kilépni a saját hülyeésgem köréből.... A kötelesség az, hogy megtanítsam a saját példámon keresztül a gyerekeimet tisztán, ősztinén, nyíltan szeretni és szerelmesnek lenni ! Félnek meghozni egy döntést, mert az felborítja a "családot" és akkor mit szól anyám, apám, anyósom, apósom, a szomszédok és egyáltalán Bögre néni a harmadik utcából aki mindekiről tud mindent.... Inkább szenvednek egy elszúrt házasságban, egy "családnak" nevezett életközösségben, csak nehogy meg kelljen hozni a SAJÁT döntésüket, mert azzal romba döntenék azt amit mások elvárnak tőlük.... Hát kérem szépen itt kezdődik a mai kor rothadása... Pedig azzal a döntéssel lehet, hogy szétmenne a "család", de megszűnne mindenki szenvedése, mert egy ilyen közösségben szenved mindenki, bármennyire is nem látszik vagy azt hiszik magukról, hogy nekik az így jó... Hogy lehet nekem jó, ha a mellettem lévő másik ember szenved szép csendben még akkor is ha kifele jópofát vág a dolgokhoz és kifele a "mélyen (le)"tisztelt társadalom fele az ideális család képét mutatja ? Milyen mintát viszenk tovább a gyerekek ? Hát ilyet mint amilyenben most élünk... Ahelyett, hogy megkeresnénk a saját párunkat ahelyett szenvedünk egy olyan ember mellett akit képtelenek vagyunk a többi embernél jobban szeretni. Szeretjük mint az utcán szembejövő bárki másikat, de nem szívből, őszintén, szívünk legmélyéről... Mert úgy csak egy embert lehet szeretni... Keressük meg azt ! Ez a kötelességünk és a saját döntésünk is !
ÖZ : Az a bizonyos szikra
Sokat gondolkoztam azon, hogy mi az amitől egy kapcsolat müködik. Egy szikra. Egy picinyke, kis szikra az ami életet ad egy kapcsolatnak, ami tulajdonképpen két ember szívét úgy istenigazából begyújtja. Persze lehet mindenkit szeretni egy feltétel nélküli szeretettel, de van egyvalaki akit viszont rajongással szeretek, akiért az életemet adnám gondolkodás nélkül, akinek a lénye felízzit, akinek a jelenléte életet, melegséget hoz az életembe. És meggyőződésem, hogy mindenkinek van egy ilyen párja. Igen, lehet azt mondani, hogy ez a szerelem, de én inkább azt mondom, hogy szerelmesnek lenni csak abba lehet akivel megvan ez a szikra, mert akivel nincs meg azzal eleve kizárt, hogy mélyebb érzelem kialakuljon, nincs ami a két ember szívét megmozgassa.
Gondoljunk csak bele, hogy a hétköznapi életnek van-e olyan terület ahol egy szerkezetet nem egy szikra indít el ? Mikor felkapcsoljuk a világítást a szobában akkor egy picike kis szikra keletkezik amikor a kapcsolóban a két fémalkatrész érintkezik. Vagy a gyufa amikor meggyullad előtte mindig szikrázik. Az őskorban az ősember elkezdett két fadarabot egymáshoz dörzsölni amíg annyira fel nem hevültek, hogy elkezdett picike kis szikrák keletkeznek és attól gyullad meg az odatett falevél vagy bármi. Vagy amikor összeütjük a kovakövet, vagy az öngyújtóban szikra gyújtja meg a gázt, vagy a gázgyújtóban amivel a konyhában meggyújtuk a gázégőt. Arról nem is beszélve, hogy a benzinmotorban a gyertya elektromos szikrája robbantja fel a benzinkeveréket és attól megy az autó. Ha valakinek volt gondja az autójában a gyújtással akkor az tudja, hogy BÁRMILYEN kis gond is legyen az onnantól kezdve az autó mindent csinál de nem megy rendesen, fogyaszt, rángat, stb. Értsük a szimbolikát, hogy ha nincs meg a szikra két ember között akkor lehet kínozni a kapcsolatot, de az rendesen nem fog müködni, mert nincs mi müködtesse. A töltényben szintén egy szikra robbantja fel a lőport és ettől lövi ki a lövedéket. Vagy bámelyik robbanószert ha nézzük, akkor mindegyik felrobbantásához egy szikra kell, még az atombombához is. Meggyőződésem, hogy ha egy mérleg egyik serpenyőjébe tesszük ezt a picike, kis szikrát és semmi mást, a másikba a világ összes dolgát akkor a mérleg a szikra fele fog billeni, mivel ez a szikra ad életet minden élettelen dolognak. E szikra nélkül a másik serpenyőben lévő anyag csak egy rakás anyag és semmi más, nem él.... Az autó is életre kel amikor ráadjuk a gyújtást és ezzel szikrát adunk a motornak....
Gondoljunk csak vissza, van -e különbség csók és csók között ? Hogyne lenne... Minden lány arról álmodik, hogy olyan lesz az első csókja, hogy elfelejt mindent és a lába is önkéntelenül felemelkedik, ahogy a klasszikus filmeken látni. Több nővel is találkoztam életemben, de csak nagyon kevés volt aki úgy tudott csókolni, hogy azt se tudtam, hogy fiú vagyok-a vagy lány... Abban a csókban benne volt minden, abban a csókban benne volt a szikra. Az a szikra amitől egy kapcsolat müködni képes. Igen azt mondják, hogy a szerelem elmúlik... Szerintem nem múlik el ha gondozzuk és fenntartjuk azt a lángot amit az a kis szikra meggyújtott... De gondozni kell méghozzá mind a két félnek egyforma mértékben, tenni kell érte... Persze ha a két ember a kapcsolatuk folyamán nem ismeri ezt fel akkor a legszebb szerelem is végződhet válással... De vissza lehet térni a kezdeti szikrához. De ha már a kezdetben nem volt meg a szikra akkor nincs mihez visszatérni. Akkor a legtöbb amit tehetünk az az, hogy elengedik egymást és ezzel esélyt adnak mindkettőnek, hogy találjanak maguknak egy olyan valakit akivel megvan ez a szikra.
A kegyetlen dolog ebben az, hogy ezt a szikrát nem tudjuk irányítani, ez vagy megvan vagy nincs meg és akkor lehet az illető a világ legrendesebb embere, mellette az élet egy nyűglődés lesz. Pont ez volt az én volt feleségemmel, tényleg rendes nő, aranyos, kedves, csak éppen nem volt meg vele a szikra és így a 16 évnyi házasságom számomra egy nyűglődés, kínlódás volt. Ha megvan a szikra akkor van a kapcsolatban élet, van dinamizmus, visz előre... Ha nincs akkor az olyan mint egy langyos vizű pocsolya, mocsár, amiben adott esetben jól is érezheti magát az ember, de nincs benne élet, nincs benne dinamizmus és előbb-utóbb mint tudjuk, az állóvizek beposhadnak és berohadnak. Hát ez történik a szikra nélküli kapcsolatokkal is. Ha ki bír lépni belőle az ember akkor nagy valószínűséggel egészségesen megússza, de ha nem akkor a beposhadás megjelenik testi szinten is betegségek formájában ami akár el is viheti az embert az élők sorából...
Hála a Fentieknek ezt a szikrát nem lehet befolyásolni, mint említettem, ez vagy megvan vagy nincs meg. Ha meg akarjuk erőszakolni akkor tulajdonképpen a szívünket erőszakoljuk meg, azt meg hála a Fentieknek, nem lehet... Ez nem úgy müködik, hogy mint egy villanykapcsoló, hogy felkapcsoljuk és világít. A villanykapcsolónál is van szikra, ezért gyártanak, ha jól tudom az elnevezésüket, tűzbiztos kapcsolókat, amelyeknél igyekeznek a ki és bekapcsolásnál keletkező szikra kialakulását minimálisra csökkenteni. Ha megerőszakoljuk a dolgokat akkor az energiánk nem az előrehaladásra fog fordítodni hanem arra, hogy azt a kapcsolatot müködtessük és keservesen-kínlódva fog csak egyáltalán valamilyen szinten fennmaradni egészen addig amíg valamelyik fél vagy bele nem pusztul mert elfogy az energiája vagy ki nem lép. És ilyenkor el lehet gondolkozni azon, visszatérve előző gondolataimhoz, hogy milyen példát mutatunk a gyerekeinknek. Vagy megmutatjuk, hogy lehet boldogan is élni, olyan kapcsolatban ahol van szikra, van élet, van dinamizmus vagy megalkuszom önmagammal és kínlódva fenntartok egy olyan kapcsolatot ahol vagyunk egymás mellett, de nincs meg a MI, nincs meg az egység és nincs melegség, ugyanis a melegséghez fel kellene lobbanjon a láng és az szikra nélkül sajnos nem megy.
Én a szikra mellett szavazok, ha rajtam múlik és meggyőződésem, hogy CSAK ennek van értelme. Ez a kis szikra képes fellobbantani a szerelmet és azt a tűzet amely képes két ember kapcsolatát müködtetni, képes szeretetet és melegséget vinni a kapcsolatba és ezzel lehet otthont és családot teremteni.